2017. március 11., szombat

🌷 18 dolog, amit a 18 évem alatt megtanultam 🌷

Sziasztok srácook! ❤

Majdnem pontosan egy hónapja köszöntem el tőletek, azóta ijesztően rengeteg minden történt velem, remélem, hogy egyszer megoszthatom majd veletek a híreket. Viszont ahogy írtam is, továbbra is meghagyom magamnak a lehetőséget arra, hogy amikor úgy érzem, hogy posztolnom kell valamit, akkor posztolni is fogok. Ez most egy ilyen alkalom, hiszen ettől a naptól kezdve a felnőttek világához tartozom (jó vicc)! Sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan tudnám magamban egy kicsit lezárni az elmúlt 18 évemet. Végül nekiültem, és összeírtam egy listát arról, hogy mit tanultam ezalatt az idő alatt, mik azok az "életbölcsességek", vagy akárhogy is nevezzük őket, amikkel gazdagabb lettem és amik átsegítettek dolgokon, vagy amiket a saját káromon kellett megtanulnom. Kellett egy kicsit rakosgatnom a számozást, hogy királyul kijöjjön a 18 dolog, mert egyébként nem annyi van, de ugye, hogy így sokkal jobban hangzik? Mindenesetre remélem, hogy nektek is hasznos/érdekes lesz beleolvasni: 

0. 
Soha ne felejts el hinni a csodákban! Hagyd, hogy a világ meglepjen.


1. 
Hallgatni kell a megérzéseinkre, mert MINDIG jelzik, ha valami nem oké.


2. 
A világon minden egyes dolog okkal történik, vagy éppen nem történik, és mindig akkor, amikor eljön az ideje. 


3. 
Lehet, hogy 2 nap múlva, lehet, hogy csak 20 év múlva, de mindenki mindent visszakap az élettől, neked ezzel nem kell törődnöd.


4. 
Mindig lesz valahogy. Akármennyire is kilátástalannak tűnik a helyzet, soha semmi nem tart örökké, mindig minden lesz valahogy, mert olyan még sosem történt, hogy ne lett volna sehogy.


5. 
Fordulj szeretettel az emberek felé és mindig próbáld az ő nézőpontjukból is látni a dolgokat, mert mindenkihez úgy viszonyulnak, ahogy ő viszonyul másokhoz.


6. 
Minden helyzetből két dolog származhat: egy jó döntés vagy egy jó lecke. És mindkettőt értékelni kell.


7. 
Amíg minden nap teszel azért, hogy jobb ember legyél, mint amilyen tegnap voltál, addig jó úton vagy.


8. 
A múlton nem keseregni kell, mert változtatni már úgysem tudsz rajta. Ami már elmúlt, azt el kell engedni és tanulni belőle.


9. 
Meg kell találni az egyensúlyt aközött, amit csinálnod KELL és aközött, amit csinálni SZERETNÉL. Ha elhanyagolod az utóbbit, nem fog menni az előbbi.


10. 
Ha nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnál egy adott dologra, akkor azt a dolgot nem szabad elengedned.


11. 
Akik bántanak, azokat bántják, akik boldogtalanná tesznek, azok boldogtalanok. Nem neked szól, és ezt ők is tudják, de jobb, ha ezt az ember észben tartja. Mindenki azt közvetíti mások felé, ami benne van.


12. 
Nincs olyan, hogy valaki nem ér rá valamire. Minden azon múlik, hogy az a dolog vagy személy hányadik helyen áll a fontossági listáján.


13. 
Mindenki megérdemel egy második esélyt, de egy harmadikat már nem.


14. 
Mások véleményét mindig meg kell hallgatni, de nem kell mindig megfogadni. Válogasd meg, hogy kiknek adsz a szavára, és az, hogy a maradék mit gondol rólad, az maradjon az ő problémájuk.


15.  
Mindenkinek más az útja, ezért felesleges másokhoz hasonlítgatni magad, csak kövesd a saját utadat!


16. 
Az idő csodákra képes, csak türelmesnek kell lenned és hagynod kell, hogy tegye a dolgát.


17. 
Ha nincs semmi, amiért lelkesedni tudsz, akkor valamit rosszul csinálsz.


18. 
Bármit megtehetsz, ami után képes vagy tükörbe nézni.


+1. 
Ha csak három tanács szerint akarod élni az életed: Amíg nem próbálod meg, soha nem fogod megtudni. Amíg nem adod fel, addig nem vesztettél. Amíg vannak álmaid, van jövőd.


Csodálatos napot mindenkinek! 

Mimi~ 

2017. február 12., vasárnap

💫 Elköszönök 💫

Sziasztok srácok!

Nagyon nehéz belekezdenem abba, amit le szeretnék írni, úgyhogy az lesz a legjobb, ha egyszerűen csak leírom: befejezem a blogolást. Legalábbis olyan formában, ahogy eddig csináltam, a Mimi történeteit egyelőre befejezem. Vagyis nem lesznek rendszeres posztok, akkor fogok írni, amikor van valami olyan, amiről úgy érzem, muszáj posztot alkotnom és éppen az időm is engedi. 

Ennek igazából több oka is van és sokat gondolkoztam azon, hogy mi lenne a jó megoldás, amíg végül erre a döntésre jutottam. Az egyik oka, ahogy ti is tapasztalhatjátok a posztok hiányából, az az, hogy az iskola mellett egyre kevesebb és kevesebb időm jut a hobbijaimra és így a blogra is. Idén érettségizem, és most, hogy ténylegesen elkezdtem rá komolyan készülni, ez nem csak az időmet veszi el, hanem az energiáimat is. Azt pedig nem szeretném, hogy 1-2 hetente kapjatok egy összecsapott cikket. Hiszen nem csak magam miatt írtam ezt a blogot, hanem miattatok, az olvasóim miatt is és nem szeretnék azzal csalódást okozni, hogy úgy működtetem az oldalt, hogy közben tudom, hogy nem vagyok képes annyi energiát fektetni bele, amennyit valójában szeretnék. 

Persze emellett egyéb más okai is vannak a döntésemnek, de ezek személyes jellegűek, így nem szeretném most megosztani őket. A lényeg annyi, hogy úgy érzem, most magamra kell gondolnom és belülre koncentrálnom, ezért képtelen lennék ugyanazt adni nektek, amit eddig. Azt szeretném, ha ez a blog is és én is olyannak maradjon meg nektek, amilyen volt és amilyen most. 

A blogot természetesen nem fogom törölni, már csak a jövőbeli esetleges posztok miatt sem, de elsősorban azért, mert rengeteg munkám van benne, továbbra is nagyon szeretem és szeretném nektek is meghagyni a lehetőséget, hogy visszajárjatok olvasgatni, ha szeretnétek. 

Még így a végére szeretném megköszönni azt, hogy ennyien olvastatok, követtétek a blogot, a rengeteg  szuper édes komment mindig nagyon jól esett. Imádtam, hogy van egy olyan hely, ahol olyasmiket oszthatok meg, amik nekem fontosak és amik engem érdekelnek, és vannak mások is, akik ezt szeretik. Rengeteg pozitív dolgot kaptam ettől a blogtól és tőletek, amit nem tudok elégszer megköszönni. 

Ide belinkelem azokat a nyilvános oldalakat, ahol tudtok követni/olvasni, valamint KockaCicánál is felbukkanok majd néha-néha, és talán ez a közeljövőben bővülni fog, de erről most még nem mondok többet. 

Talán ha úgy hozza a sors, a jövőben újra megnyitja majd a kapuit a Mimi történetei, de egyelőre én most elbúcsúzom tőletek. Sok-sok puszi mindenkinek! ❤

Első nap: 2015. május 24.
Utolsó nap: 2017. február 12.
Összes kattintás: 126 134
Összes olvasó: 176

2017. január 27., péntek

🌼 Mozis ajánló - 2017. január (Programhét) 🌼

Nemrég Réka megkeresett azzal az ötlettel, hogy szuper lenne csinálni egy közös projektet, úgyhogy most ennek a gyümölcsét olvashatjátok nálam is. A dolog lényege annyi, hogy egy héten keresztül minden nap más ajánl nektek egy programot vagy tevékenységet, amivel félig-meddig hasznosan, de mindenképpen élvezetesen lehet eltölteni az időt ebben az egyébként eléggé lelombozó hidegben. A bejegyzés végén belinkelem a lányok blogját, hogy az ő javaslataikat is elolvashassátok! c: 

Az saját részemre rátérve, meg kell jegyeznem, hogy eredetileg azt terveztem, hogy ellátogatok egy szuper különleges forrócsokizó helyre és arról írok, viszont ezt sajnos el kellett napolnom. :( Úgyhogy törtem egy kicsit a fejem, hogy mit hozhatnék helyette, és végül a mozis ajánló mellett döntöttem, hiszen azt szoktátok szeretni, én pedig gyakorlatilag állandóan moziba járok, szóval nem volt nehéz dolgom. A film pedig, amit ajánlásra választottam, a La La Land.~ 


Először is muszáj leszögeznem, amit mindig le szoktam: nem szeretem a romantikus filmeket. Ha pontosak akarunk lenni, akkor tulajdonképpen ki nem állhatom őket. A legjobb barátnőm ezzel szemben odavan értük, én pedig megígértem neki, hogy elmegyek vele erre a filmre. Nem vártam túl sok mindent tőle, azt hiszem, valahogy úgy ültem be a moziba, hogy jó, hát maximum elnézegetem egy kicsit Ryan Goslingot. De atyavilág, mennyire nem azt kaptam, amire számítottam!

Az alaptörténetet nem nehéz elmesélni, adott nekünk két álmodozó művészlélek, akik keresik a helyüket a világban és hajszolják az álmaikat, bár egyelőre többnyire sikertelenül. Az egyik oldalon ott van Mia (Emma Stone), aki gyerekkora óta színésznő szeretne lenni, azonban hiába él a csillogás és a hírnév városában, mégis pincérnőként dolgozik és a megalázó meghallgatások sorozata sem hozza meg számára az átütő sikert. A másik főszereplőnk Sebastian (Ryan Gosling), akinek szenvedélye a jazz, és foggal-körömmel küzd az ellen, hogy az igazi klasszikus jazz-zene feledésbe merüljön. Az az álma, hogy saját jazzklubot nyithasson, de egyelőre úgy tűnik, hogy éttermi háttérzongoristaként nem sok esélye van erre. 

Egyértelmű, hogy a film abszolút karakterközpontú, gyakorlatilag a két főszereplő álmaiból építkezik. Rengeteg érzelmet mozgat meg és azt hiszem, azért is fogott meg ennyire, mert a fő kérdése valami olyasmi, ami mindenkinek megfordult már a fejében, aki egy kicsit is művésznek érzi magát: Mi a fontosabb? Az, hogy ne adjuk fel önmagunkat vagy hogy meg tudjunk élni? Meddig szabad elmennünk azért, hogy megvalósítsuk az álmainkat? Mit szabad érte feladnunk? Tényleg megéri ragaszkodni valamihez, aminek talán értelme vagy realitása sincsen, vagy inkább nyugodjunk bele abba, ami jutott és csináljunk valami olyat, amit a világ elvár tőlünk? Röviden: Van értelme hajszolni az álmainkat, ha úgy tűnik, egyetlen egy olyan ember sincs, akit egyáltalán érdekel az, amit csinálunk?


Számomra ez volt az a dilemma, amivel a film képes volt megszólítani, de mindenki találhat benne valamit, amitől érdekessé, igazivá válik számára. Természetesen a legnagyobb hangsúly ugye a szerelmi szálon van, ami nekem azért tetszett, mert érzékenyen, lassan építették fel az érzelmeket, gyönyörűen volt eljátszva, és nem nyálas volt, hanem hiteles. És félreértés ne essék, egyáltalán nem boldog ez a film minden egyes pillanatában, sőt... Rengeteg keserűség van benne, de pont ettől lesz annyira szép.

És olyan hangulata van a filmnek, mintha az egész maga is egy álom lenne. Hiába játszódik a jelenben, az embernek végig olyan érzése van, mintha visszarepültünk volna Hollywood aranykorába, és ez valami elképesztően jól áll a filmnek. A díszletek, a jelmezek csodálatosak, külön regényt lehetne írni az egész látványról, annyira gyönyörű és monumentális. És még mielőtt elfelejtem megemlíteni: ez egy musical, tehát a szereplők indokolatlanul énekelni és táncolni kezdenek, valamint rengeteg dalbetét van benne... és ez az égvilágon senkit nem fog zavarni. Komolyan. Egyszerűen annyira természetesen következik a műfajból és a hangulatból, hogy szinte szükségszerűnek érezzük, és tulajdonképpen az is. Arról nem is beszélve, hogy szerintem életemben nem láttam olyan filmet, aminek ennyire tökéletes a soundtrack-je, minden egyes szám külön-külön varázslatos, rongyosra hallgatom őket. 

Egyszóval a Kaliforniai álom jóval több volt nekem, mint amire számítottam, sőt, minél többet gondolkozok rajta utólag, annál jobban a szívembe zárom. Gyönyörű látvány, a legkisebb részletekig tökéletes színészi játék és egy olyan történet, ami mindenkit meg tud szólítani. Azt hiszem kevés olyan filmet láttam, ami egyszerre volt ennyire valódi és álomszerű, ennyire érzékeny és inspiráló, ennyire keserédesen szép. Nemrég valaki azt mondta nekem, hogy ez a film nem több, csak egy felszínes, nyálas maszlag... Azt hiszem, ennek az illetőnek még soha nem voltak álmai. 

U.I.: És Ryan Gosling valóban gyönyörűséges, ezt aláírom. 


Ti láttátok a filmet? Mit gondoltok róla? Hamarosan újabb poszttal jelenkezem, addig is szépséges napot mindenkinek! ^-^

Mimi~ 

Lessétek meg, hogy a többiek mit találtak ki! c:

2017. január 22., vasárnap

🌙 Japán városi legendák - IV. rész 🌙

Úgy tűnik, hogy a különféle rémtörténetekből egyszerűen képtelenség kifogyni... Ismét elérkezett az idő, hogy képzeletben elruccanjak Japánba és elhozzak nektek néhány hátborzongató legendát. Vágjunk is bele a mesélésbe, tartson velem, aki mer! 

Kunekune

Ez egy viszonylag modern legenda, ami valószínűleg abból a babonából fejlődött ki, ami szerint a madárijesztők életre kelnek, ha sokáig nézik őket. A Kunekunével rétek vagy szántóföldek szélén lehet találkozni, és tulajdonképpen egyfajta szellem, amit általában úgy írnak le, mint egy vékony, fehér, fodrozódó valamit, ami úgy a mozog, mintha fújná a szél, még szélcsendes időben is. Azért sem tudja senki, hogy hogy néz ki pontosan, mert azokat, akik túl sokáig nézik a jelenséget, az őrületbe kergeti, akik pedig esetleg megpróbálnának a közelébe menni és megérinteni, azok azonnal szörnyethalnak. Érdekesség még, hogy a Kunekunéról szóló beszámolók szinte teljesen egyidőben kezdtek megjelenni az interneten, amikben mindenki szinte ugyanúgy írta le a jelenséget. 


Ubume

Ahogy már megszokhattuk, a japán rémtörténetekbe mindig egy kis szomorúság is vegyül és ez ennél a történetnél sincs másképp. A legenda szerint "ubume" válik azokból a nőkből, akik a szülés közben vesztik életüket. Rengeteg különféle változata létezik ennek a mítosznak, hiszen már a 16. századból is találtak hasonló írásokat, azonban a lényeg mindig ugyanaz. Példának itt egy történet:
Egy gyanútlan járókelőhöz odamegy egy rongyokba burkolódzó, szemmel láthatóan gyenge és beteg nő, a karjában egy pokrócba bugyolált kisbabával és sírva könyörögni kezd, hogy fogja meg a gyermekét. Abban a pillanatban, amikor az idegen átveszi a gyereket, a nő nyomtalanul eltűnik. A férfi rettenetesen megijed, de úgy dönt, hogy nem hagyja itt a babát, úgyhogy elindul vele hazafelé. Azonban ahogy gyalogol, a csomag egyre nehezebb és nehezebb lesz, míg végül a férfi már nem bírja el tovább és összeroppan a súlya alatt. 
Abban az esetben viszont, ha a nő belehalt a szülésbe, a gyermeke viszont életben maradt, az anyák a halálukban is kétségbeesetten kutatnak a babájuk után. Erről a változatról kevés információt találni, de általában azzal terrorizálják az embereket, hogy idegenek elé vetik magukat és sírva könyörögnek, hogy adják oda neki a gyermekét. 


Futakuchi-onna 

Ennek a csodás teremtménynek a neve pontosan fedi a külsejét, a "futakuchi-onna" ugyanis azt jelenti, hogy "a két szájú nő". Ezek a roppant kedves kis lények szintén nagyon régóta vannak jelen a japán mitológiában. Az, hogy hogyan lesz valakiből futakuchi-onna, történetenként változik. Van, ahol egy ősi átoktól, sok forrásban pedig az éhezéstől változik valaki ilyen lénnyé. A futakuchi-onnák általában fiatal nők, akiknek a tarkójukon van az a bizonyos második szájuk, amit mindig a hajukkal takarnak el. 
Találtam egy történetet, ami arról szólt, hogy egy apa mindig bőségesen etette a vér szerinti lányát, azonban a nevelt lányának soha sem adott elég ennivalót. A lány az éhezéstől (természetesen) hamarosan futakuchi-onnává változott és úgy állt bosszút az apján, hogy felfalta a mostohatestvérét. 
Egyébként találtam még egy érdekességet ezzel a legendával kapcsolatban. Elvileg Japánban a mai napig vannak olyan szülők, akik azzal riogatják a gyerekeiket, hogy ha nem esznek rendszeresen, akkor bizony ők is futakuchi-onnává változnak. 


Boruboru

Ezt a lényt a leggyakrabban úgy emlegetik, mint a gyávaság szellemét, ezért nyilvánvalóan olyankor jelenik meg, amikor valaki nagyon gyáván viselkedik. Ilyenkor a háta mögül megragadja az illető vállát és az érintésével eléri, hogy az remegni kezdjen. Szerencsétlen áldozat félelmének az lesz a "jutalma", hogy gyakorlatilag halálra reszketi magát. A nevének is hasonló jelentése van egyébként, a "boruboru" szó jelentése "a reszketés hangja".
Már nagyon régóta születnek erről a szellemről különböző babonák és történetek, sőt, régen még a katonákat is ezzel riogatták, hogy ne merjenek megfutamodni, ha csatára kerül a sor. 


Nektek melyik volt a kedvencetek ebből a részből? Hamarosan újra jelentkezem, addig is szépséges napot mindenkinek! ^^

Mimi~

2017. január 11., szerda

☯ Zeneajánló 13. ☯

Nagyon régen volt már zeneajánló, úgyhogy most hozok egy adagot azokból a számokból, amiket az elmúlt időben körülbelül rongyosra hallgattam. Ahogy végignézek a listám azt hiszem elmondható, hogy a zenei ízlésem enyhén szólva is vegyes (meg fura), de remélem azért mindenki talál benne kedvére valót! c:

(Off: Egyébként elgondolkoztam rajta, hogy az egész zeneajánlót a La La Land soundtrackjéből fogom összeállítani, de végül elvetettem az ötletet... Pedig nagyjából egy hete azon élek.) 






















Nektek melyik volt a kedvenc zenétek ebben a hónapban? Hamarosan újabb poszttal jelentkezem, addig is szépséges napot mindenkinek! ^^

Mimi~ 

2017. január 8., vasárnap

🌼 2017-es célok 🌼

Most, hogy az előző évet már minden elképzelhető módon lezártuk, ideje kicsit álmodozni és megtervezni 2017-et! Én is leültem és összeírtam a legfontosabb céljaimat a jövő évre.

Hátizsákos utazás

Ha néhanapján olvassátok a blogot, akkor már nagyjából egymilliószor összefuthattatok azzal, hogy mennyire odáig vagyok az utazásért, pontosabban annak egy formájáért, amikor az ember szabadon, egy hátizsákkal indul felfedezni a világot. Már jó ideje az egyik legnagyobb álmom egy hasonló utazás, akár egyedül, akár barátokkal, és most, hogy 18 leszek, a következő nyáron szeretném is az első ilyen utamat megvalósítani. 


Befejezni a könyvemet

Valószínűleg nem sokan tudjátok, de én már elég régóta írogatok a blogon kívül is (szerintem gyakorlatilag azóta, mióta tudok írni), csak nem szoktam hangoztatni, mert ez egy nagyon személyes és fontos szelete az életemnek... A lényeg a lényeg, néhány hónapocskával ezelőtt elkezdtem dolgozni az első igazán komolyabb regényemen és egyszerűen szerelmes vagyok belé, minden sorát imádom írni. Már több, mint a fele készen van, de gondoltam egyet és kitűztem határidőnek a 18. születésnapomat, úgyhogy az idei év egyik legnagyobb projektje szerintem ez lenne, hogy márciusig befejezzem a regényem.


Grafikus suliban tanulni 

Ugyebár most vagyok végzős, ezért igencsak ideje lenne kitalálnom, hogy mit szeretnék magammal kezdeni gimi után és hosszas tépelődés után úgy érzem, most végre megszültem a döntésemet. Azt biztosan tudtam az elejétől kezdve, hogy valamilyen módon a rajzzal/festéssel szeretnék többet foglalkozni, de a művészeti egyetemek őszintén szólva visszarettentettek, nem csak azért, mert nagyon kevés esély van bejutni, hanem úgy érzem, hogy az ottani közegben én nem is szeretnék tanulni. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy jelentkezek egy erősebb grafikus OKJ-ra vagy több éves suliba. Már tényleg nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy végre azt tanulhassam, amit igazán szeretek!


Utazni a modellkedéssel 

Pontosabban annyi minden elérni ebben a szakmában, amennyit csak lehet. Az előző ponthoz kapcsolódva, a másik nagy célom az, hogy ezt a karrieremet építgessem, utazzak, dolgozzak, minél többet amíg van rá lehetőségem, hiszen ezt ugyebár nem lehet akármeddig csinálni. Amikor megkötöttük a szerződést, az ügynökeimmel úgy beszéltük, hogy leghamarabb a következő nyáron utazhatnék hosszabb időre külföldre. Rettentően izgatott vagyok emiatt és nagyon remélem, hogy össze fog jönni!


Elolvasni 100 könyvet

Szintén egy kisebbnek tűnő cél így az előzőek után, de számomra mégis szinte kihívásnak tűnik. Annak ellenére, hogy alapjáraton szerintem eléggé sokat olvasok, eddig egyszer sem sikerült elérnem a bűvös évi száz könyvet. Tavalyelőtt 66 db-ot sikerült elolvasnom, 2016-ban viszont már 94-et, és nagyon remélem, hogy idén sikerül elérnem a 100-at.~


Még többet rajzolni/festeni 

Azt hiszem, ez a legkönnyebben teljesíthető célom a listáról... Körülbelül fél éve komolyabban elkezdtem ráfeküdni arra, hogy minél többet gyakoroljak és fejlődjek a rajzolásban, viszont a legutóbbi időszakban ez a dolog rohamtempóban haladt. Úgy értem, tényleg rengeteget rajzoltam, és aminek külön örülök, hogy a nagy részéből nem firka született, hanem nagyobb, befejezett munka. Idén erre még nagyon energiát szeretnék fektetni, illetve folytatni azt a "rajzolási lázat", ami elkapott az utóbbi egy-két hónapban.


Asztronómiát tanulni

Ez egy kisebb cél a többihez képest, de számomra nagyon fontos. Imádom a csillagokat és már régóta dédelgetett álmom, hogy asztronómiát tanuljak, akárcsak magamtól és remélem ebben az évben meg is fog ez valósulni. Bár az némileg megijeszt, hogy fizikát kell hozzá tanulnom, de majd csak a fejembe verem valahogy a szükséges részét!


Emlékezetesen megünnepelni a 18. szülinapomat

Bizony, idén töltöm be ezt a csodás életkort, amivel kapcsolatban enyhén szólva is vegyes érzéseim vannak... Azt viszont biztosan tudom, hogy különlegessé szeretném tenni ezt a napot valamilyen módon, bár azt még nem találtam ki, hogy mi legyen az a különlegesség.


Rengeteg új dolgot kipróbálni 

Úgy éreztem, egy ilyen pontnak is fel kell kerülnie a listára és szándékosan fogalmaztam meg úgy, hogy tágan lehessen értelmezni. Ide sorolok rengeteg olyan dolgot, amik összességében aköré csoportosulnak, hogy nyitottabb szeretnék lenni az új élményekre, kipróbálni egy rakás újdonságot, amiket eddig még nem. Nem kell semmi nagyra gondolni, olyan apróságok vannak rajta, mint például több régi filmet nézni, többet járni jégkorizni vagy jobban megismerni a várost, olyan eldugott helyeket találni, ahová érdemes benézni.


Jobb embernek lenni 

Ezt a pontot nem tudom igazán jól megfogalmazni. Nem arról van szó, hogy jobb ember szeretnék lenni, inkább valahogy úgy mondanám, hogy fejlődni szeretnék és napról napra tenni azért, hogy boldog lehessek és egy kicsit azért is, hogy ez a világ jobb hely legyen.



Nektek mik a terveitek 2017-re? Hamarosan új poszttal jelentkezem, addig is szépséges napot mindenkinek! ^-^

Mimi~ 

2017. január 6., péntek

👎 10 idegesítő embertípus a tömegközlekedésen 👎

Őszintén meglepődtem, hogy nem írtam még a tömegközlekedés csodáiról, de ennek is eljött az ideje, jobb későn, mint soha! Ugyebár mindenki, aki nem milliomos vagy éppen nem szuper szerencsés, annak bizony nap mint nap igénybe kell vennie a csodás BKV-t vagy egyéb ilyen-olyan tömegközlekedést. Mivel én nem vagyok sem szerencsés sem milliomos, én is ezek közé az emberek közé tartozom és bizony rengeteg érdekes arccal találkozom nap mint nap, akik mindig megszínesítik az utazásimat. Nézzük a tíz gyöngyszemet! 

1. A büdös

Vannak bizonyos evidens dolgok az életben. Például az, hogy ha az ember a tömegközlekedésen fellelhető fő-fő idegesítő embertípusokról ír cikket, akkor ezzel kezdi. Az, hogy a buszokon, metrókon és egyéb járműveken milyen mennyiségű büdös személlyel képes összefutni az ember, az egész egyszerűen lehengerlő. Persze ennek is több alfaja van, mert ugye vannak azok, akik izzadtak, hát istenem, nyáron van ilyen... mondjuk az évszak nekik gyakorlatilag mindegy. Aztán vannak azok, akik feltehetőleg egy egész foghagymás-pörköltes-tonhalas lángost rejtegetnek a hátsó fogaik között, és az a fantasztikus, hogy ezt akkor is érezni, amikor csukva van a szájuk. És persze van az, akinek az egész lénye, konkrétan még az aurája is úgy bűzölög, hogy szinte látod körülötte lebegni a zöld felhőt. 


2. A törtető

Ő valószínűleg a világ legelfoglaltabb és legfontosabb személye lehet, vagy esetleg külön joga van arra, hogy először tegye fel a lábát a busz lépcsőjére... Persze a leszállókat nem várja meg, csak felcsörtet és a tömegre ügyet sem vetve utat tör magának, általában a busz legtávolabbi csücskében lévő helyhez, mert neki egyszerűen létszükséglete, hogy pontosan oda üljön le. 


3. A tolakodó 

Az előző típus pepitában. Ő az az ember, akinek egyszerűen szüksége van arra, hogy arrébb lökdössön másokat és kiharcolja a neki járó személyes teret. Természetesen sok ember közt van a legjobban elemében, amikor hangos méltatlankodások közepette minimum öt utasnak a bordái közé könyökölhet, de rejtélyes képességei révén ő akkor is tud tolakodni, amikor gyakorlatilag egy három méteres sugarú körben nincs körülötte senki. 


4. Az önjelölt politikus

Általában az idősebb generációra jellemző, hogy az emberekkel teletömött buszon való utazást jelölik ki a legalkalmasabb helynek és időnek arra, hogy a piacról hazafelé menet megvitassák a legégetőbb aktuálpolitikai kérdéseket és egyáltalán a létező összes nézetüket a jelenlegi magyar politikáról. Sokszor előjön a nyugdíjkérdés és természetesen a heves nosztalgia a régi rendszerek kormányai iránt, akik még tudták, hogy hogyan kell vezetni ezt az országot, bezzeg most az XY úr, na, az aztán... 


5. A csevegő 

Szintén általában egy idős néni/bácsi az illető és a történet (legalábbis nálam) az alábbi módon szokott kinézni: miután átadom a helyem az emberünknek, ezt ő rögtön egyértelmű felhívásnak veszi arra, hogy beszélgetést kezdeményezzen velem, pontosabban nekiálljon elmesélni a legutóbbi orvosi vizsgálatának az eredményét vagy mind a 10 unokájának az élettörténetét. Nem azt mondom, hogy nem tudnak ezek a nénik/bácsik aranyosak lenni, de valljuk be, sokszor fáradtan/álmosan/feszülten/stb. ez az utolsó dolog, amire éppen vágyunk. 


6. Az ordibáló

Az igazából mindegy, hogy a kedves illető telefonál-e vagy éppen személyesen folytat eszmecserét valakivel, a lényeg az, hogy azt embertelen hangerővel teszi. Mindig pontosan ügyel arra, hogy még a három kocsival arrébb utazó siket is pontosan hallja az aktuális történetének minden egyes apró részletét. És az ilyen emberek sosem egy megállót mennek mondjuk, hanem általában végigutazzák veled az egész metróvonalat, természetesen minden utas legnagyobb örömére. 


7. Az ácsorgó 

Egyszerűen fantasztikus, hogy egyesek micsoda földöntúli nyugalommal utaznak mondjuk a buszon, és még az sem zökkenti ki őket a harmonikus lelkiállapotból, ha mondjuk valaki szeretne leszállni mögöttük, esetleg felszállni. Nem, ők általában felszállnak a buszra és amint a lábuk a padlóhoz ér, azonnal lecövekelnek ott az ajtóban, ahová érkeztek, mintha Isten kifejezetten arra a szent helyre teremtette volna őket és egyszerűen nem hajlandóak elmozdulni onnan. 


8. A terpeszkedő 

Vannak olyan emberek, akik azt a hitvallást követik, hogy a tömegközlekedésen való utazásnak is meg kell adni a módját, nehogy esetleg bármilyen kellemetlenség érje őket ezalatt az idő alatt. Úgyhogy igyekeznek a lehető legjobban kényelembe helyezni magukat, általában két ülést is elfoglalva, egyre meg felpakolják a táskájukat, szatyrukat, egyéb ilyen-olyan ingóságukat és határtalan lelki nyugalommal hagyják, hogy mindenki más álljon körülöttük hosszú tömött sorokban. 


9. A csomagos

Ezek a személyek képtelenek felfogni, hogy bizonyos csomagokat a méretükből adódóan egyszerűn nem lehet mondjuk a villamoson vagy a metrón szállítani. Nekik nem jutnak el az agyukig az ilyen földhözragadt dolgok és a szabályokra meg egyéb kényelmi szempontokra fittyet hányva buszoznak biciklivel/motorcsónakkal/franciaágykerettel/kétajtós szekrénnyel felszerelkezve. 


10. A kisgyerek

Tudom, tudom, gyerek, nem kell bántani... De amikor az embert pont egy olyan kisgyerekkel hozza össze a (bal)sors, aki kiabál, rugdosódik, és ne adj' isten még valami játéka is van, ami nemcsak villog, hanem jó esetben még csörög/vinnyog/zenél is. Egyszerűen üdítő így utazni, arról nem is beszélve, hogy a gyerek anyukája a legtöbb esetben csak elnéző mosollyal figyeli a randalírozást és még egy halvány gondolatként sem fut át az agyán, hogy esetleg rászóljon vagy ilyesmi... 


Ezek voltak az én kiragadott gyöngyszemeim a tömegközlekedésről. Ti találkoztatok már valamelyikkel? Hamarosan jelentkezem, addig is szépséges napot mindenkinek!

Mimi~